Turbózd fel a reggeleidet

pexels-photo-359989

A reggel az egyik legfontosabb – ha nem a legfontosabb – napszak, ugyanis minden, ami közvetlenül azután történik, hogy kiteszed az ágyból a lábad, hatással van a későbbi hangulataidra, érzelmeidre. Nem véletlenül mondjuk sokszor egy feszült, morcos vagy barátságtalan emberre, hogy biztos bal lábbal kelt fel. Ha kapkodással és rohanással telnek ezek az értékes percek az életedben, akkor a nap további részében is káosz fog uralkodni a fejedben, a kusza gondolataidat pedig utólag már sokkal nehezebb lesz kontroll alá vonni és szépen rendbe tenni. Érdemes tehát megelőzni ezt azzal, hogy több időt szánsz a reggeli kötelező tevékenységeid elvégzésére és ezek mellett valami olyasmit is csinálsz, ami jó érzéssel tölt el, hogy garantáltan vidám napod legyen.

Reggelizz valami finomat

Lefekvéskor érdemes kevesebbet vacsoráznod, hogy már éhesen ébredj, enni ugyanis mindenki szeret és ráadásul reggel szabad is. Használd hát ki és tömd meg akkor a pocakodat. Ez lehet egy fura nevű sütemény, amit már rég meg akartál kóstolni vagy a kedvenc csokis fánkod, amit csak azért nem szoktál enni, mert hizlal. Ha most sem akarsz bűnözni, akkor készíts egy tápláló, de egészséges reggelit, egyél friss gyümölcsöt vagy próbáld ki a tejbe, joghurtba kevert chia-magot vagy igyál egy zöldturmixot.

Vezesd be a reggeli zuhanyozást

A reggelek általában azért indulnak olyan nehezen, mert bár már nem vagy ágyban, a tested mégis azt hiszi, hogy ráér később aktivizálni magát és még alhat egy kicsit. Ha nem este, hanem reggel zuhanyozol, akkor sokkal hamarabb a tudtára hozhatod, hogy ideje felpörögnie, ugyanis elkezdődött a nap. A fürdőszobában töltött időnek nem kell rutinszerűen telnie, mosakodj meg egy finom illatú tusfürdővel, vedd elő a legvidámabb színű törölköződet, hallgass zenét vagy énekeld el te magad a slágereket, mindegy, mit csinálsz, a lényeg, hogy szerezz magadnak örömet vele.

Légy aktív

A mozgás frissítően hat a szervezetedre és boldogsághormonokat szabadít fel benned, így az aktív tevékenységet jóleső elégedettség érzés fog követni, ha másért nem is, azért hogy ezúttal is tettél valamit az egészségedért. A reggeli mozgásba fektetett energia többszörösét fogod visszakapni a nap során, de fontos, hogy ha amúgy nem szoktál sportolni, akkor ne dinamikus sprintfutással vagy három körös TRX edzéssel kezdj, mert amellett, hogy semmi haszna nem lesz, még sérüléseket is szerezhetsz magadnak. Egy fél órás torna, néhány jógagyakorlat vagy 2-3 km biciklizés elég ahhoz, hogy utána jobb kedved legyen.

Olvass vagy hallgass valami pozitívat

Mindegy, hogy a Youtube-on hallgatod-e meg Szabó Péter “A boldogság tanulható” c. előadását vagy Müller Péter Örömkönyvét kezded el újra olvasni, a lényeg, hogy közben olyan információkat juttass a fejedbe, melyek pozitív irányba terelik a gondolataidat már kora reggel. Mivel az internet adta lehetőségek széles választéka tárul eléd és egy kis kutakodás után már szinte minden témáról, problémáról vagy kérdéskörről találhatsz videót, cikket, előadást, interjút, így speciálisan is kereshetsz olyanokat, amik éppen aktuálisak lettek a számodra vagy amik már foglalkoztatnak egy jó ideje, de még nem fordítottál rájuk elég figyelmet.

Meditálj

Mások által használt meditációs gyakorlatokat is végezhetsz, de te magad is kitalálhatod a saját, személyre szabott elmélkedős módszeredet, az eredmény teljesen ugyanaz lesz. Lehet rövidebb vagy hosszabb ideig tartó, attól függően, hogy éppen mennyi időd van, de úgy kalkulálj, hogy a meditálással egy alváshoz közeli tudatállapotot hozol létre és a testednek kell egy kis idő, míg “felébred” belőle. Ne foglalkozz azzal, hogy jól csinálod-e vagy hogy már elértél-e vajon alfába, próbálj meg ellazulni és csak olyasmire gondolni, ami éppen jól esik. Ezzel az agyadat ráállítod egy pozitív pályára, melyről napközben nehezebben lehet eltéríteni majd.

Más útvonalon menj

Ha valami apróságot megváltoztatsz az mindennapokban, megváltozhat tőle az egész életed. Sokszor nehéz elhinni, de ez így van, úgyhogy itt az ideje, hogy te is kipróbáld. Bárhova is mész reggel – boltba, munkába, iskolába – válassz egy másik útvonalat vagy ha eddig a második kanyarnál mindig jobbra fordultál, akkor most fordulj balra. Látszólag ennek semmi értelme, ám pszichikailag arra ösztönzöd vele magadat, hogy nyitottabb legyél az új impulzusokra. Ez által olyasmiket vehetsz észre, amik addig elkerülték a figyelmedet, holott azok mindvégig a szemed előtt voltak – például, hogy máshol milyen kedvesek az eladók, hogy pár utcával arrébb látni lehet a napfelkeltét vagy hogy nyílt egy új kávézó a városban.

Tegyél jót valaki mással

Nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolnod, ha jó cselekedetről van szó, ugyanis pár kedves szó, egy ölelés vagy a figyelmed is nagyon sokat jelenthet mások számára és bearanyozhatod vele egy másik ember napját. Készíts reggelit a párodnak, tegyél szívességet a szomszédnak, írj egy kedves üzenetet az ismerősödnek, adj aprót az utadba eső hajléktalannak vagy add át a helyed a buszon az idős néninek. A tudat, hogy jót tettél valakivel, boldogságérzetet ad neked is és ha mindez reggel történik, akkor számíthatsz rá, hogy sok-sok jó dolog fog veled történni aznap, hiszen mindent vissza fogsz kapni, amit adtál.

Kapcsolódó bejegyzések:

Hozzászólás

Az e-mail cím nem lesz közzétéve. Kötelező mezők *