Készíts kíváncsi befőttet

Amerikában rendkívül népszerű a Conversation Jar elnevezésű játék, melyet én kíváncsi befőttnek kereszteltem, de találkoztam már vele beszélgetős befőttként is – igazából úgy hívod, ahogy jól esik. Lényege, hogy kis cetlikre kérdéseket írnak, majd miután összegyűlt kb. 20-30 darab, összehajtják és egy üres befőttes üvegbe teszik őket, amit rendszerint ki is díszítenek – ha ehhez nincs kedved, akkor természetesen minimalista stílusban is maradhat. Amerikában többnyire vacsora után veszik elő, amikor együtt van a család és mindenki ráér egy mókás beszélgetésre. Ekkor az üvegből felváltva húznak egy-egy cetlit, majd mindenki válaszol a sajátján szereplő kérdésre. A kíváncsi befőttnek nincsenek szabályai, így az is könnyen előfordulhat, hogy néhány kérdés után nem folytatjátok a cetlihúzást, mert a beszélgetés fonala magától kacskaringózik tovább – ez esetben máris beteljesítette a küldetését. A játéknak számos változata létezik aszerint, hogy milyen jellegűek a kérdések és kinek szeretnéd feltenni őket. Én most egy ismerkedős kérdéssort állítottam össze, melyet elsősorban pároknak ajánlok, de nincs különösebb akadálya annak sem, hogy barátokkal, családtagokkal, ismerősökkel vagy munkatársakkal játsszátok. Ezúttal 24 darab cetlit csináltam, amiket természetesen az általatok írtakkal is kiegészíthettek. Ha le szeretnéd tölteni a kérdéseket, akkor kattints a letöltés gombra.

Letöltés

Kapcsolódó bejegyzések:

Hozzászólás

Az e-mail cím nem lesz közzétéve. Kötelező mezők *