Mi az a kokedama?

Tying-Kokedama.jpg

Ha még nem hallottál a kokedama kifejezésről, neked is szárnyra kelhet a fantáziád és csomó érdekes ötleted támadhat azzal kapcsolatban, hogy vajon mit is jelent – például húros hangszer, páros tánc, keleti étel, táblás játék. :) Valójában a kokedama nem más, mint egy különleges dísznövénytartási forma, amely eredetileg Japánból származik, de a Petite Planet-nek köszönhetően már Magyarországon is sokan ismerik, keresik és szeretik. A megnevezés a koke – azaz moha -, illetve dama – vagyis gömb – szóösszetételből áll és lényegében arról van szó, hogy a növényeket cserép helyett pofás mohagömbökbe ültetik, melyek így – amellett, hogy jobban bírják a gyűrődést -, a lakótérbe helyezve rendkívül kreatív látványt nyújtanak.

A mohát számos kultúrában a remény, az újjászületés és a feltámadás jelképeként tartják számon. Ez nem véletlen, ugyanis csodával határos módon képes meglenni öntözés nélkül akár egészen hosszú ideig is és még akkor is életet lehet lehelni belé, amikor már azt hinnéd, hogy erre semmi esély sincs. Hideg Gergely is ezt a tulajdonságát használta ki, amikor kifejlesztette a saját moha kompozícióit, hogy csipetnyi természetet csempésszen a pörgős, városi környezetbe, oda, ahol sokszor csak szűkösen van idő olyan tevékenységekre, mint például a növénygondozás. Innen pedig már egyenes út vezetett ahhoz, hogy létrehozza a Petite Planet-et, a magyar kokedama szülőházát.

Amennyiben te is szeretnél kokedama birtokos lenni, akkor Budapesten, a Soroksári út 110. szám alatt szeretettel várnak, hogy megnézd magadnak a kínálatot. Itt személyesen Gergely segít neked, ha tanácstalan vagy és lányos zavarodban nem tudod, hogy melyiket válaszd, plusz még egy kávét is ihatsz – írja a stilblog.hu. Ha vidéken laksz és nem szeretnél kilométereket utazni egy mohagolyó miatt, akkor sincs okod az aggodalomra, hiszen az interneten is tudsz rendelni egy vagy akár több szimpatikus példányt – az oldal ugyanis webshopként is működik. Érdemes figyelned a mohagombócok méretét is, melyet S, M, L jelzésekkel tüntetnek fel, ezek értelemszerűen a kicsi, közepes és nagy méreteket jelölik, erről bővebb információt itt találhatsz.

Ha van egy kis időd, akkor érdemes alaposabban is szemügyre venned a kínált termékeket, ugyanis nem csak kokedama-t, hanem mohából és más érdekes növényekből kialakított apró terráriumokat is vásárolhatsz náluk, melyeket felfüggeszthető üveggömbökben, csatos üvegekben vagy sima üvegedényekben kínálnak. Ezek rendkívül önálló teremtmények, ugyanis ha hetente egyszer megöntözöd őket, az már elég nekik és boldogan éldegélnek tovább. A wabi labdák már valamennyivel jobban igénylik a figyelmedet, ezek tulajdonképpen olyan kokedama-k, melyek szeretnek vízben vagy víz alatt lenni, így beleteheted őket egy szép akváriumba és rakhatsz melléjük kisebb halakat, garnélákat vagy csigákat is – jól kijönnek velük. :)Sajnálatos módon a wabi ladbák egyelőre nem kaphatóak, de ígéretük szerint ez hamarosan változni fog.

Kapcsolódó bejegyzések:

Hozzászólás

Az e-mail cím nem lesz közzétéve. Kötelező mezők *