Felhőatlasz (2012)

watch-new-trailer-for-cloud-atlas-offers-a-little-more-footage-new-yorker-profile-wachowskis

Annak idején teljesen véletlenül bukkantam rá ennek a filmnek az előzetesére Youtube-on és emlékszem, hogy teljesen rátapadtam a képernyőre, mert azonnal  magával ragadott a zene, a téma, a képi világ és a több szálon futó cselekmények szövevényessége is, mely azt sugallta, hogy végre ez egy olyan film lesz, ami egyszerre fogja megmozgatni az agyamat, a fantáziámat és az érzelmi világomat is. Meg kell, hogy mondjam ez annyira jól vagy inkább rosszul (?) sikerült, hogy amikor végre meg tudtam nézni, kb. fél óra után kikapcsoltam, mert a történetből szó szerint nem értettem semmit. Aztán évekig teljesen feledésbe merült ez a kis affér, míg végül a napokban újra rábukkantam a trailer-re és ismét elkapott az érzés, hogy nekem ezt a filmet látnom kell, de most már tényleg. Így történt, hogy újra nekilendültem és ezúttal már volt annyi belé vetett bizodalmam, hogy türelmesen kivártam, mi sül ki ebből a totálisan érthetetlen foszlányokból és mozaikdarab-töredékekből felépített kusza zűrzavarból, amit a rendezőknek zseniális módon sikerült úgy filmvászonra vinniük, hogy a történet végül mégis egy teljes egészet alkotott.

A Felhőatlasz tulajdonképpen az élet nagy kérdéseit feszegeti, sőt, nem csak kérdez, hanem lehetséges válaszokat is ad. Szerintem kevés ember van a világon, aki még soha nem gondolkodott el azon, hogy vajon az életünket mi irányítjuk vagy egy felsőbb hatalom által előre meg van írva, mint egy egyszerű forgatókönyv, mi pedig csak végigéljük az ott leírtakat. A film egy harmadik álláspontot mutat, mely szerint bármit, amit életünk során teszünk, az hatással van a későbbi eseményekre, magunkra, másokra, sőt azok az erők, amiket így mozgásba hozunk, halálunk után is továbbélnek, meghatározva ezzel más korokban megszülető, tőlünk teljesen idegen emberek sorsát. Ezzel magyarázva nyilatkoztatja ki olyan határozottan azt, hogy az életünk nem csak a miénk, hiszen ezt figyelembe véve, a tetteinkkel nem csak a saját életünkért vagyunk felelősek, hanem másokéért is és így, ebben a formában az egész világ működéséért. A cselekményben a halál nem létezik, legalábbis olyan formában nem, mint ahogy azt elképzeljük, ugyanis a film szerint a halál csupán egy ajtó, amin keresztül átmegyünk egy másik életbe, egy másik korba, talán azért, hogy valamit megtanuljunk, hogy valamit jóvátegyünk vagy valamiért megbűnhődjünk. Ha az újjászületés valóban létezik, akkor ez magyarázat lenne arra, miért érezzük úgy, hogy bizonyos helyzetekben mintha már lettünk volna, bizonyos dolgokat mintha már csináltunk volna és bizonyos emberekkel mintha már találkoztunk volna, mindezt anélkül, hogy ezek valóban megtörténtek volna, legalábbis abban az életünkben. Bárhogy is legyen, a Felhőatlasz igazán elgondolkodtató, érzelmeket borzoló és szemléletformáló alkotás, amit egyszer mindenképpen érdemes megnézned, ha szereted az ilyen témájú filmeket és ha van három felesleges órád – csak győzd kivárni a végét anélkül, hogy elhamarkodottan ítélnél és bármiféle értelmet keresnél benne az elejét. 🙂

Kapcsolódó bejegyzések:

Hozzászólás

Az e-mail cím nem lesz közzétéve. Kötelező mezők *