Tonhal alapú pizza recept

Ez a recept egyike azoknak, amiket bizonyos időközönként rendszeresen újra és újra elkészítek, ugyanis nem csak gyors, hanem finom is, ráadásul tökéletesen beleilleszthető a szénhidrát csökkentett étrendbe, ugyanis 5 grammnál is kevesebb szénhidrátot tartalmaz. Ez annak köszönhető, hogy lisztet egyáltalán nem kell tenni a tésztájához, az ugyanis csak a tojással összekevert tonhal konzervből áll.

Hozzávalók: 2 tojás – 1 tonhal konzerv (sós lében) – 1 kis kanál kókuszolaj – fokhagyma és só ízlés szerint – feltét: paradicsom sűrítmény – hagyma – paprika – sonka – sajt ízlés szerint

Elkészítés:

A tonhal konzervről leöntjük a levét, szűrőbe tesszük és alaposan átnyomkodjuk. Ezt a lépést semmiképp se hagyjuk ki, mert fontos, hogy a lehető legszárazabb pépet kapjuk, különben az egész el fog ázni. Ha megvagyunk vele, akkor a tojásokkal és a kókuszolajjal összeturmixoljuk. Fontos, hogy az egyveleget ízesítsük, én megsóztam és egy kis fokhagymát törtem bele. Ezután csak annyi a dolgunk, hogy kis méretű szilikon formába öntjük és előmelegített sütőbe tesszük. Nekem kb. 25-30 perc után lett annyira kemény a “tészta”, hogy rá tudtam pakolni a feltétet. Az eredeti recept szerint ehhez 10 perc is elég, ez igazából attól függ, hogy milyen sütőt használsz. Ekkor rákenjük a paradicsom sűrítményt és rádobjuk a feltétet, ami abszolút szabadon választható. Ezután még visszatesszük egy kicsit a sütőbe, hogy összeérjenek az ízek és a feltét is rásüljön a tésztára. Ebből a mennyiségből nekem 2 szelet jött ki, ami tulajdonképpen egy evésre elég, ha éhes az ember. Ha szeretnéd, hogy maradjon másnapra is vagy ha nem csak egyedül eszel belőle, akkor érdemes dupla adagot készítened.

Kapcsolódó bejegyzések:

Hozzászólás

Az e-mail cím nem lesz közzétéve. Kötelező mezők *