Hogyan kereshetek pénzt az írással?

Ezt a kérdést mindannyian feltesszük magunknak, akik komolyabban szeretnénk foglalkozni az írással. És szerintem előbb utóbb azok is, akik nem pénzszerzés céljából kezdték el, hiszen teljesen érthető, ha valaki abból szeretne megélni, amit rendszeresen és örömmel csinál. Ha valaki olyan “kis blogger”, mint amilyen én vagyok, akkor joggal érzi magát kis halacskának a végtelennek tűnő óceánban, akiket megesznek a nagyok. Mint ahogy a blogger világban a magas látogatottsággal rendelkező, úgymond befutott oldalak is mindig, mindenhol előnyt élveznek azokkal a blogokkal szemben, amiket sokkal kevesebben ismernek. 

Ez valljuk be, teljesen logikus, hiszen a cégek nem szeretetszolgálatok, akik azzal foglalkoznak, hogy pusztán jóindulatból felkaroljanak embereket. Ők szinte minden esetben kölcsönös előnyszerzés céljából építik ki a kapcsolataikat. Úgy gondolom ezt fontos megértenünk, mielőtt felháborodunk azon, hogy ránk kevesebb figyelem jut. Ez viszont nem azt jelenti, hogy mi kevésbé vagyunk jók/tehetségesek/érdekesek/ügyesek/rátermettek, ez csak annyit jelent, hogy még dolgoznunk és próbálkoznunk kell. Bárhogy is, egy biztos: a sikert senki nem fogja a kezünkbe adni, hogy nesze, tessék, fogd meg jól. 

A minap ezt posztoltam:

Ezt egy blogger csoport idővonalára írtam ki, mert a korábbi posztokból, hozzászólásokból tudtam, hogy hozzám hasonlóan sokan mások is szeretnének pénzt keresni az írással. Kíváncsi voltam, hogy a többiek hol vagy hogyan keresik a lehetőségeket, vagyis milyen stratégiát követnek, hogy sikereket érjenek el. A poszt által sok jó tanácsot és biztatást kaptam, ezeket köszönöm szépen 🙂 . A legtöbben azt tanácsolták, hogy dolgozzak, dolgozzak, dolgozzak. Ez számomra nem kérdés. Létrehoztam a blogomat, amin minden egyes nap dolgozok, vagy azért, hogy jobban nézzen ki, vagy azért, hogy bővüljön rajta a tartalom. Mindamellett, hogy imádom csinálni, tisztában vagyok vele, hogy ez kőkemény munka. Még így is, hogy “csak” egy hobbi.

Tény, hogy nem rendelkezem semmiféle ilyen irányú képesítéssel. Mindent, amit a blogolásról, illetve a hozzá kapcsolódó területekről (pl. webdesign, marketing) tudok, azt úgy szedtem össze az elmúlt egy év során, hogy figyeltem másokat. Ez alapján azt mondhatom, hogy elhagytam a rajt követ és elindultam az ismeretlen, de annál izgalmasabb úton. Biztos nagyobb esélyem lenne, ha mondjuk média és kommunikáció szakon végeztem volna, de manapság már az iskola sem ad garanciát semmire (sajnos). Mindenképp szeretném tisztázni, hogy én nem a könnyen megszerzett sikerre vágyom, hogy a semmiért fizessenek. (Bár így belegondolva, azért az sem lenne rossz 😀 ).

Egyszerűen csak szeretném magam előtt látni az utat, hogy hol vagyok, hova juthatok, hogy a fejlődésért és az előrébb jutásért hova kell mennem és mit kell megtennem. Ha például szálloda igazgató szeretnék lenni, akkor biztos egy recepciós pozícióban kezdeném, hogy ha már elég tapasztalttá válok, akkor feljebb kerülhessek Back Office vezető pozícióba és így tovább. De a bloggerkedés esetén eléggé homályba borul számomra ez a szamárlétra. Talán ennek az az oka, hogy a “blogger” nem egy szakma. Ez a tanácstalanság vezetett oda, hogy megírjam a posztomat.

Ennek köszönhetően sok hasznos komment érkezett, amiket kiegészítve a saját gondolataimmal most megosztok veletek.

Dolgozz keményen. Ez világos, mint a nap. Kitartás, szorgalom és elhivatottság nélkül nincs siker. Minél távolabb érzed magad a célodtól, annál inkább dolgoznod kell azért, hogy ez ne így legyen. Ha mindig csak a reménytelen sóhajtozásig jutsz azt mantrázva, hogy neked úgysem sikerülhet vagy ha nekiállsz, de csak ímmel-ámmal csinálod, mert igazán nem hiszel magadban, akkor megette az egészet a fene. Hinni, tenni és próbálkozni kell, folyamatosan, állandóan, minden egyes nap.

Légy türelmes. Az egyik mára már igen nagy népszerűségnek örvendő blogger oldalán olvastam, hogy neki is 3-4 év kellett ahhoz, hogy bevétele legyen az írásból. És ez még nem azt jelenti, hogy meg is élt belőle. Másoknak még ennél is több időre volt szükségük. A siker nevű vonat tehát nem egy gyors járat, amire fölszállsz és huss, már a célnál is vagy. Ez bizony egy igen hosszú gyalogtúra, amit szépen végig kell ballagnod. Ha erre nincs elég időd, akkor jobb, ha el sem indulsz.

Blogolj rendszeresen. Ha írással szeretnél foglalkozni, akkor mindenképp érdemes létrehoznod egy saját blogot. Ez olyan, mint egy privát játszótér, amit úgy alakítasz, ahogy neked tetszik, olyan témákról írsz, amik téged érdekelnek. Itt megmutathatod, hogy ki vagy és bebizonyíthatod, hogy mire vagy képes. Hiszen mégiscsak többet mond rólad, mint egy motivációs levél, amiben arról írsz, hogy mennyire jól tudsz írni. A munkaadókat bizony meg kell győzni arról, hogy te vagy a legalkalmasabb a pozícióra, ennek pedig a legmegfelelőbb módja, ha nem csak beszélsz arról, amit tudsz, hanem csinálod is.

Legyen egyedi hangod. A blogszféra ma már rendkívül telített és ahogy sokan fogalmaznak “ma már szinte mindenkiből lehet író vagy blogger”. Csak egy valamit tehetsz, megpróbálsz kitűnni a tömegből és igyekszel létrehozni valami újat. Ha ez sikerül, akkor megjegyezhető leszel, ami a sikeres blogolás egyik alapfeltétele. Talán a dolog oroszlán része ebben rejlik, hiszen ha sikerül elérned azt, hogy az emberek ismerjenek és szeressenek, akkor a munkalehetőségek is már karnyújtásnyi közelségbe kerülnek.

Építs kapcsolatokat. Tény, hogy a kapcsolatok nagyon fontosak, hiszen sok esetben elvezetnek minket oda, ahova egyébként lehet, hogy sosem jutottunk volna el. Ez lehet akár egy munkakapcsolat, de lehet protekció is. Érdemes olyan társaságokat és csoportokat is felkeresni, ahol ugyanazzal a problémákkal küzdötök, hiszen közösségben mindig egyszerűbb megoldást találni rájuk. Viszont azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a bloggerkedés egy egy személyes tevékenység (általában) és a munkaerőpiac oldaláról nézve a többiek versenytársaknak számítanak.

Hirdesd magad. Az állásportálokon a munkát nem csak keresni, hanem kínálni is lehet. Mivel én sokat bújom ezeket az oldalakat, látom, hogy sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Egy próbát szerintem mindenképp megér leírni azt, hogy ki vagy, honnan jöttél, mivel foglalkozol, mi érdekel és mi a célod. Erről akár egy komplett bejegyzést is írhatsz a blogodra, hogy mindenki lássa, aki az oldaladon jár. A munkaadóknak szimpatikus, amikor valaki motiváltabb az átlagnál, ráadásul a hozzájuk intézett üzenethez rögtön egy csomó próbamunkát is “kap” tőled a blogodon.

Keresd meg a cégeket. Sok esetben a cégek nem hirdetik meg a nyitott pozícióikat az ilyen-olyan állásportálokon, hanem egyszerűen csak egy karrier menüpont alá gyűjtik össze őket. Ezeket csak azok találják meg, akik figyelemmel kísérik. Érdemes tehát a szimpatikus oldalakat folyamatosan böngészned, hogy ne maradj le egyetlen lehetőségről sem. Emellett pedig felkeresheted a cégeket azért is, hogy álláshirdetés nélkül jelentkezz hozzájuk, hiszen sosem tudhatod, hogy ki látja meg benned a fantáziát. Arról nem is beszélve, hogy sokat számít, ha valaki annyira motivált, hogy bevállalva az esetleges visszautasítást, még ezt a lépést is meg meri tenni.

Írj ingyen. Ezzel kapcsolatban eléggé megoszlanak a vélemények, hiszen még egy rövidebb lélegzetvételű cikk megírása is idő, energia, aminek ugye ára van. Viszont ha nincs túl sok tapasztalat a hátad mögött, akkor nem vagy abban a helyzetben, hogy válogass a lehetőségek között. Valahol pedig el kell kezdeni és ez a valahol lehet, hogy az ingyen írásnál van. Ám mindenképp mérlegelj és csak olyan ingyen munkákba menj bele, amikből neked is származik előnyöd, még ha csak hosszú távon is.

Képezd magad. Néha el lehet csípni egy-egy jónak ígérkező újságírói tanfolyamot, melynek sikeres elvégzése után lehetőség van arra, hogy a tanfolyamot meghirdető cégnél munkát szerezz. Ezekkel csak az a baj, hogy elég drága mulatságok és általában csak a pestieknek szólnak. Persze ha komolyan gondolod, akkor beiratkozhatsz egy OKJ képzésre vagy akár az egyetemre is. Sok esetben ezek nélkül is meg tudod állni a helyed, de mindenképp előnyödre válik, ha a tudásodról papírt is szerzel.

Szerinted milyen úton-módon lehet elérni, hogy egy blogger pénzt kapjon az írásért? Te hol/hogy keresed erre a lehetőségeket? Milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?

Kapcsolódó bejegyzések:

Hozzászólás

Az e-mail cím nem lesz közzétéve. Kötelező mezők *